Ön itt van most:
Címlap
Nem lesz időrabló tevékenység a mosás a börtön új, korszerű mosodájában PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Vitéz Éva   
2017. április 19. szerda, 13:59

Több mint 800 hazai referenciahely, 75 iparágban való részvétel jellemzi az érdi székhelyű BEPATEK 28 éves pályafutását a mosodatechnológia és a gyorsgőzfejlesztők területén.

 

A 2016-os évben újabb kiemelkedő projekttel tette le névjegyét a cég mindkét területen egy időben, hiszen korábbi referenciaként említhető büntetés-végrehajtási intézményeinek sorát bővítette a budapesti Büntetés – végrehajtási Szervezet III. objektumával. A Szervezet az újonnan létrehozott mosodája mellett az üzemeltető Pálhalmai Agrospeciál Kft. másik, pálhalmai börtönben kialakított mosodájában végzi mosodai szolgáltatásait. A két mosoda évente 3 millió kilogramm textilt képes kezelni évente összesen, mellyel az ország legnagyobb ágazatai szolgáltatójának számít.  

 

A jelenlegi mosoda kialakítása nagy átépítéssel történt, ahogy ezt a fotókon is látjuk, hiszen korábban is volt egy kisebb üzem, ahol a fogvatartottak formaruhájának tisztítását végezték.

 

 

Az újonnan felújított mosodában három műszakban összesen 150 fogvatartott végezhet munkát, és naponta 9 tonna textil mosását tervezik.

 

A Pálhalmai Agrospeciál Kft. mosodai partnereinek nagy része állami intézmény, de a kórházakon, börtönökön túl kollégiumoknak és neves szállodáknak is szolgáltatnak az elítéltek.

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                          A higiénikus mosó-csavarógép helyére emelése (fotó: Rákos Csaba)

 

A tavalyi év októberében üzembe helyezett új mosoda teljes mértékben megfelel a higiénikus mosoda követelményeinek. Mindehhez a legkorszerűbb mosodatechnológiai és gőzfejlesztő berendezések beszerzése történt. 

 

 

 

A higiénikus mosó-csavarógépek helyének kialakítása (fotó: Rákos Csaba)

 

A megvásárolt TC Universal 1300-as gázfűtéses gyorsgőzfejlesztő teljesen automata, beépített moduláris földgázégővel, fokozatmenetes teljesítményszabályozással rendelkezik 50-100% között. A kisugárzási veszteség a háromszoros légköpeny hűtés okán kevesebb, mint 0,2%. Akár 98%-os hatásfok is elérhető nem kondenzációs füstgáz-hőcserélővel. A moduláris égőszabályozás pontosabb nyomástartást, jobb gőzminőséget, nagyobb rugalmasságot és energiatakarékosabb üzemet biztosít. Az új Touch Control, grafikus érintőképernyős vezérlés révén a berendezés kezelése és beállítása egyszerűen használható. A kijelző magyar nyelven, jól érthetően és egyszerűen segíti a munkát. 

 

 

 

 

 

 

 

 

TC Universal 1300-as gőzfejlesztő (fotó: Rákos Csaba)

 

 

 A mosoda új higiénikus mosógépei között szerepel három 195 kg kapacitású, két ajtós kivitelű, álló dobelrendezésű, három részre osztott dobos ipari mosó-csavarógép. A berendezések robosztus tömegük ellenére (5800 kg) nem kívánnak semmiféle rögzítést szabadalmaztatott felfüggesztésük miatt. A higiénikus mosodai berendezések egyik lényege, hogy a szennyes (berakodó) oldal és a tiszta oldal egymástól jól elkülöníthető, hermetikusan, épített fallal lezárt részen található, ahogy ezt az alábbi képen is látjuk. 

  Bal oldalon a három 195 kg kapacitású, jobb oldalon a 66 kg kapacitású higiénikus mosó-csavarógépek láthatóak a berakodó oldalon. 

Ennél valamivel kisebb, 66 kg kapacitású, két ajtós kivitelű higiénikus ipari mosó-csavarógép is beszerzésre került, mely MICRO Coumputer vezérlésű, így biztosítva többek között a távoli elérést a kezelők számára.

A higiénikus gépek mellett beszerzésre került 4 gázfűtésű, computer vezérlésű prémium ipari szárítógép, melynek egyenkénti kapacitása 56 kg szárazruha 1:25-as töltési arány mellett. A gépek kétirányú dobforgással működnek, melynek köszönhetően nem csomózódik össze a textília, egyenletesebb lesz a szárítás és a lerövidül a szárítási idő. A 2012-től elérhető OPTimum professzionális túlszáradás védővel egészülnek ki a szárítógépek, melyek jellegzetessége a maradék nedvesség mérés, melynek köszönhetően a textíliában lévő maradék nedvesség 0-40% között igény szerint állítható a megfelelő vasalási minőség előkészítése érdekében. 

 

Ipari szárítógépek a BvOP új mosodájában (fotó: Apró Andrea- BvOP, Origo) 

A mosási, tisztítási folyamat finiseléséhez egy nagyteljesítményű gőzfűtéses két hengeres ipari kalander került beüzemelésre, mely 3300 mm-es vasalási szélességen teszi lehetővé a munkát. Végül egy a kalander sebességéhez történő automatikusa illeszkedéssel kapcsolódó hosszanti hajtógatógépet állítottak be a mosodába. 

Nagyteljesítményű szalagos kalander a BvOP új mosodájában (fotó: Rákos Csaba) 

 

Végül említést teszünk a formaruhák feldolgozásához beépített vasalóprésekről, és vasalóasztalokról, melyek mindegyike gőzfűtéses. 

 

Hátul a képen a vasalóprések, előbb a vasalóasztalok a BvOP mosodájában
(fotó: Rákos Csaba)