Ön itt van most:

> Cikkajánló  

Nincs megjelenítendő elem, kérem ellenőrizze a beállításokat!
Arcok
Szakértők bemutatása.

Képzőművésznek készült a gőzfejlesztő specialista PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Vitéz Éva   
2016. május 26. csütörtök, 11:07

Interjú Biberika János energetikai mérnökkel

 

Képzőművésznek készült a gőzfejlesztő specialista

 

Már gyerekkorában volt műszaki affinitása, bár először azt hitték, képzőművész lesz a CERTUSS gőzfejlesztők értékesítésével már 16 éve foglalkozó Biberika János, a Bepatek Kft. munkatársa.  Hetedikes volt, mikor barátja villamosmérnök apukáját megkérdezte, hogy lehet-e mérnök egy hármassal a bizonyítványában. A válasz igen volt, s János maradt is az általános iskolában megálmodott pályán, amit középiskolában elektroműszerészi tanulmányokkal erősített, amit nem csak szakmának, hanem hobbinak is tekintett. A Budapesti Műszaki Egyetemen gépész képzésben vett részt, energetikai mérnök szakon végzett. Gondolhatnánk, hogy a két gépészet és elektromosság téma távol áll egymástól, de János itt találkozott először a gőzzel, amikor is az energiatermelés és szállítás kapcsán a turbinákról tanult, ezzel pedig szorosan összefügg a kazánok ismerete is. János szerencséjének érzi, hogy az energetikával kezdett el foglalkozni, s ezt a tudást tudja kamatoztatni most a munkában, hiszen mára igen fontos tudománnyá nőtte ki magát ez a szakterület.

 

Bővebben...
 
A Bepatek alapítója PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Horváth Andrea   
2009. július 14. kedd, 00:00

A Bepatek alapítója

Az Arcok rovatban szakemberek bemutatásával foglalkozunk.

Igyekszünk minél több rövid interjút közölni azokról a szakértőkről, a szakmában tevékenykedőkről akik szakértelműkkel segítik a ipairihirek.hu portál működését, és véleményeikkel segítik Önt is kérdéseik megválaszolásában. Elsőként a Bepatek Kft. ügyvezetőjét, Rákos Csabát ismerhetik meg:

Bővebben...
 
Egy szervizes csapat élén PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Horváth Andrea   
2009. július 11. szombat, 00:00
Talán szokatlan módon egy hölgy tölti be a Bepatek Kft. szervizes kollegákat összetartó pozícióját, akinek irányítását férfi kollegái szakmai tapasztalata és képzettsége miatt nagy tisztelettel fogadnak.

Az iparihirek a Bepatek Kft. szervizvezetőjét, Greskó Andreát kérdezte:

Bővebben...