Teljes gőzzel a jövőbe: 60 éves Európa vezető gőzfejlesztő gyártója, a Certuss

Európa vezető gőzfejlesztő gyártója, a német Certuss idén 60 éves: 1957 óta gyártják berendezéseiket az iparnak.

A cég megalakulásakor az alapötlet az volt, hogy egy kis helyigényű, alacsony zajszintű gőzfejlesztőt tudjanak kidolgozni, amely hosszú távon megbízhatóan működik és a karbantartása is egyszerű. A konstrukció jellege, a német precizitás, no és persze az innovatív fejlesztés pedig magával hozta az energiatakarékosságot is, ami abszolút versenyképessé tette a Certuss-t a német piacon, részesedése több, mint 70%. Kb. 20 éve még működtek az első generációs Certuss gőzfejlesztők, itthon pedig még 70-es, 80-as évek beli berendezések is üzemelnek.

Hans-Joachim Schröder, a Certuss megalapítója 77 évesen 2003-ban, 46 év munka után adta át az ügyvezetést másnak, a Certuss azóta is klasszikus német családi középvállalkozás.

A Certuss a legkülönbözőbb alkalmazási követelményeknek tud eleget tenni, ennek köszönheti meghatározó piaci pozícióját: Németországi piacvezető helyzetéből kiindulva a világpiacon is egyre jelentősebb szerepet játszik. Napjainkban a Föld több, mint 100 országában több mint 16.000 Certuss-gőzfejlesztőt adtak el.

Az évek folyamán a Certuss munkatársai újítások sorát dolgozták ki. Az alacsony víztartalomnak köszönhetően a berendezéseket lakott helyiségek felett, alatt  és mellett is fel lehetett állítani, ugyanis a Certussnál nem létezik hagyományos gőzkazán robbanás. Már 1967-ben megteremtették az iszapolást is magába foglaló teljes automatikus üzemeltetés lehetőségét. Először 1975-ben fejlesztettek ki egy ellátóegységet, melynek alapkeretén valamennyi szükséges berendezést csatlakozásra készen tudták elhelyezni. A Certuss cégnél a szerviz és az ügyfélszolgálat nagyon fontos szerepet játszik. A gőzfejlesztők életrajzát a szakemberek már 1976 óta számítógépes adatfeldolgozás keretében követhetik nyomon, itthon ugyanez 2006 óta létezik. A legtöbb szerviz-szolgáltatás így költségkímélő módon, telefonon keresztül megoldható. Az égési levegő egy háromrétegű burkolaton keresztül történő beszívása – az eljárást 1983-ban a Certuss szabadalmaztatta – feleslegessé teszi a szigetelőanyagok alkalmazását. Az egyéb előnyök mellett ez a megoldás a munkavédelem szempontjából is nagyon fontos. Hogy a berendezések a mindenkori környezetvédelmi követelményeknek megfeleljenek, 1993 óta valamennyi gőzfejlesztőt a füstgáz-visszavezetésre alkalmas szerkezettel láttak el. Ezeket NOx-mentes üzemmódra bármikor át lehet állítani.

2004-ben a berendezések megkapták az elektronikus Certomat modult, mellyel a berendezés kommunikációja és diagnosztikája jelentősen javult.
Néhány éve pedig megjelent az új generációs Certuss TC sorozat, melynek vezérlése a Möller-rel közösen került kifejlesztésre, direkt a Certuss részére: a berendezés folyamatszabályozású, ezáltal jobb gőzminőséget és magasabb hatásfokot tud elérni.

A Certuss három gyárban termel. A legújabb, 2000-es években üzembe helyezett gyár is a Hafenstrasse-n, Krefeld-Linn-ben található egy 7.000 m2-es területen. Itt egyforma alapegységekből kiindulva a legújabb biztonsági- és minőségi szabványoknak megfelelő gőzfejlesztőket állítanak elő. Mivel napjainkban a befektetéseket érintő döntések és a szállítások között egyre rövidebb idő telik el, a legújabb termelőegységben az ügyfelek igényeit már akár napokon belül is ki tudják elégíteni. Ez fontos előfeltétele annak, hogy a cég a nemzetközi piacon is megállja a helyét.

Az egyre nagyobb ráfordítást igénylő és egyre drágább termelési eljárások a gőzellátásban is megkövetelik a nagyfokú megbízhatóságot. A megfelelő gőzfejlesztők kiválasztása mellett ezért a szerelési tanácsadásnak is egyre jelentősebb a szerepe. A Certuss valamennyi alkotórész esetében saját termékeket használ, melyekről teljes mértékben és kivétel nélkül saját szerviztechnikusai gondoskodnak. Ezért lehetséges, hogy a cég valamennyi alkatrészre 20 éves utánpótlási garanciát tud biztosítani. Amennyiben mégis valami probléma merülne fel, akkor nem az ügyfélnek kell a különböző szakembereket megkeresnie, egy telefon a magyar képviseletnek, a Bepatek Kft.-nek bőven elegendő. A beruházásoknál a szervizelési költség egyre inkább fontos tényezővé válik. A hiányos alkatrészek vagy a nem elég gyors pótalkatrész-szállítás következtében fellépő termeléskiesések gyakran fontos megbízások teljesítését veszélyeztetik.

A vállalkozás szervizrészlege az ügyfelek termelési idejeihez igazodik. A szerviz-szakemberek elérhetősége ezért állandóan biztosított. A gyártás természetesen a minőségi szabványoknak (DIN/ISO 9001) megfelelően történik, egyetlen gőzfejlesztő sem hagyhatja el a gyárat tüzetes átvizsgálás nélkül. A Certuss gőzfejlesztők sorozatgyártása garantálja a megbízhatóság azon fokát, amely biztosítja az ügyfelek minőségi igényeinek kielégítését és a befektetés árának legjobb megtérülését.

A Certuss Magyarországon

BEPATEK -CERTUSS hazai referenciákból
BEPATEK – CERTUSS hazai referenciákból

A Certuss magyarországi forgalmazását a bécsi székhelyű, 20-as években alapított Bentec kezdte meg a hatvanas években: ekkor főleg mosodákba kerültek be  a Certuss gőzfejlesztők (pl. Patyolat Vállalat), bizonyítva a speciális gőzigény által támasztott követelményeknek való megfelelőségüket. A magyaroszági képviseletet 1989-ben a Bepatek Kft. kezdte meg: ma a területen piacvezető a kb. 8-900 beüzemelt Certuss-szal. Itthon közel nyolcvan iparágban használják gőztermelésre: kórházak, élelmiszer ipar, takarmánygyártás, vágóhidak, vegyipar, a teljesség igénye nélkül.  A 28 éves múlt és a magas berendezés szám megfelelő tapasztalatot és erős szerviz és alkatrész ellátást eredményez: hat felszerelt szervizautó és konzultációs mérnökök állnak rendelkezésre a problémamentes telepítéshez és üzemhez.

Amennyiben gőztermelésről van szó, érdemes egy 60 éves múlttal, csak ezzel a területtel foglalkozó cég képviseletéhez fordulni, hiszen ezen a területen kevesen rendelkeznek tapasztalattal, és a berendezés helyes megválasztásán a termelés biztonsága, ezáltal a felhasználó cég piaci biztonsága múlhat.

Biberika János
A képen Biberika János mérnök értékesítő, a cikk szerzője a győri Petz Aladár Oktató Kórház kazánházában egy régi típusú CERTUSS berendezés mellett.