Hogyan működtessük optimálisan az ipari szárítógépet?

Mi befolyásolja az ipari szárítógép működését? Hogyan használjuk ki berendezésünket energia- és költségtakarékosan? Ezekre a kérdésekre keressük a választ alábbi összeállításunkban. 

A töltetarány fontossága

Sokan a szárítógépek teljesítményét egy értékben látják, ez pedig a kapacitás. Már ez a fogalom is bizonytalan, hiszen jelentősen függ a töltési aránytól, vagyis attól, hogy a dob térfogatához viszonyítva mennyi textíliát tehetünk (szárazon kg-ban) a gépbe. Gyakorlatban 1:25-ös vagy annál nagyobb (1:30) értéket lehet figyelembe venni. A gyártók a versenyhelyzet miatt azonban 1:20-as értéket adnak meg. Sajnos már találkoztunk olyannal is, hogy a dob térfogata is rosszul volt egy prospektuson megadva, így téves tájékoztatást nyújtott a leendő vevő számára (ez a dob átmérőjéből és mélységéből könnyen ellenőrizhető (r2x3,14xh).

 

Elpárologtatási teljesítmény

Tegyük fel, hogy tisztáztuk a gép töltetsúlyát és van 2 egyforma töltetű, de más gyártmányú gépünk. Előfordulhat, hogy az egyik gép 20 perc alatt a másik 40 perc alatt szárítja meg ugyanazt a textíliát. Erre a vásárláskor szinte senki nem gondol. A töltetsúly mellett ugyanis igen fontos a gép fűtőegységének teljesítménye, és az ezzel összefüggésben (de nem 100%-ig kötve) álló elpárologtatási teljesítmény, vagyis, hogy a gép megadott töltet mellett hány liter vizet képes percenként elpárologtatni.

 

Szárítógép töltése megfelelő mennyiségben

Gyakran találkozunk azzal, hogy a szárítógépekben alig van ruha. Ezt legtöbbször azzal magyarázzák, hogy ha többet tesznek bele, akkor tovább tart a szárítás, vagy nincs elég textil a dob megtöltéséhez. Arra nem gondolnak, hogy ha pl. kétszer annyi textillel töltik fel a gépet (de még a reális töltetsúly határáig) akkor a szárítási idő hosszabb lesz ugyan, de nem duplája. Így összességében tovább fog IPSO ipari szárítógéptartani kis töltettel a szárítási ciklus. Ha pedig nincs elég betöltendő, akkor érdemes félretenni, lehet hogy 2 óra múlva jön még hozzá és máris gazdaságosabbá tettük a szárítási folyamatot. Egyet mindenkinek el kell fogadnia: a beszívott levegőt (mely a legkisebb ipari gépek esetében is min. 600 m3/h) akkor is fel fogja a gép melegíteni a beállított pl. 80 C°-ra, ha üres. Ez az energia minden esetben elvész, a betöltött textil mennyiségétől függetlenül. Ráadásul télen ezt a levegőt pótolnunk kell a helyiségbe, mely felmelegítése szintén energiát emészt fel. Találjuk meg gépünk optimális töltetsúlyát, és ne engedjük ennél kevesebbel működni!

 

A dobforgás iránya és a dobátmérő jelentősége kis és nagyméretű textíliák esetén

A szárítási időt és eredményt befolyásolja még az, hogy az ipari szárítógép 1 vagy 2 irányú dobforgással rendelkezik, és nem mindegy az sem, hogy ezt mekkora dobátmérőjű gépnél és milyen textília méretnél nézzük. Kétirányú dobforgásra ugyanis akkor van szükség, ha nagyméretű textíliákat szárítunk, melyek hajlamosak “csomóba állni”, így a csomó belseje még vizes mikor a külseje már száraz. Az irányváltoztatás ezen a problémán tud segíteni.  Kisméretű textíliák esetében azonban erre nincs szükség, és az irányváltás csak lassítja a szárítási időt, hiszen amíg a dob áll, nem történik olyan hatékony szárítás, mint amikor forog. Természetesen a textíliák mérete mindig a dobhoz viszonyított, így egy 60 kg-os szárítógépnél más esetben kell irányt váltani, mint egy 15 kg-osnál.

A textil esési szöge és a dob fordulatszáma

Komolyabb ipari szárítógépek frekvenciális meghajtással rendelkeznek, így pontosan be lehet állítani a textil esési szögét a dob fordulatszámának változtatásával. Könnyebb textíliákat elegendő kisebb sebességgel forgatni, mint nehezeket. Az sem jó ugyanis, ha a textília feltapad a dobra, s az sem, hogy már a dob alsó pozíciójánál átesik, hiszen így nincs meg a megfelelő légáram.

 

Nézze meg a különböző típusú szárítógépeket itt.