Egyensúlykeresés, ahogy szervizes kollégánk csinálja

 

Kovács György kollégánk kicsivel több, mint 2 éve dolgozik a szervizcsapatunkban. Nehéz volt elkészíteni az interjút vele, többször megszökött a feladat elől, de végül válaszolt a kérdésekre. Íme az eredmény.

Milyen jellegű munkákat végeztél a „bepatekes” időszakot megelőzően?

Televíziók szerelésével, hangrendszerek telepítésével foglalkoztam korábban. De voltam villanyszerelő és autóvillamossági műszerész is.

Gyuri egy csapatépítő alkalmával játék közben.

Mi a célod, milyen kihívásokat keresel/találtál az új munkahelyen?

„Jó pap holtig tanul” Ezt tudnám mondani. Ez egy teljesen új szakma az eddigiekhez képest, tehát meg kellett alaposan ismerni. Most már magabiztosabbnak érzem magam a kezdeti időkhöz képest, de a kollégáknál meglévő rutin azért nálam még hiányzik. Jelenleg a mosodai berendezések szervizelésével foglalkozok, amely annyiban hasonlít a korábbi munkaterületekhez, hogy hasonlóan diagnosztikai tevékenységről beszélhetünk. Az ügyfél által közölt információkból, a külső hibajelenségekből tudunk következtetni a hibákra. Ez a tapasztalat sokat segít, mielőtt még szétszerelnék egy gépet.

Milyennek tartod a cégben a szervizcsapatot?

Jó a csapat, a kezdetektől segítőkészek a munkatársak. A korábbi szervizvezetővel is megértettük egymást, és most Annával is jó a kapcsolatom. /Németh – Flikinger Anna: szervizvezető-helyettes/

Milyennek ismernek Téged a munkatársaid? Milyen ember Kovács György?

Olyan valaki, aki sokáig tud tűrni, de van, amikor nálam is betelik a pohár. Megértő vagyok, ugyanakkor lobbanékony is.

Egy másik csapatépítőn. Fontos, hogy jóban legyünk a főnökkel. 🙂

Van kedvenc idézeted? 

“Ha mindent megtettél, amire képességeidből telik, ember vagy. Ha mindent megtettél, amit akartál, akkor isten” – Napóleon

Villám ötös:

  1. Kedvenc időtöltés?  “Szeretek interneten történelmi és nemzetközi politikai témájú írásokat olvasni.  Ha könyv, akkor pedig a Biblia. Általában utána nézek a Bibliában azoknak a dolgoknak, amikről hallok vagy olvasok. Fontos a forrás megismerésre.”
  2. Kedvenc étel? “Cukrozott eper tejföllel”
  3. Álomautó? “Nincs. Az autó számomra csak közlekedési eszköz. Lényeg, hogy keveset fogyasszon, és soha ne romoljon el.”
  4. Legjobb emlék?  “A katonasági leszerelés nagy élmény volt. Szombathelyen voltam katona, nagyon kemény másfél év volt számomra.”
  5. Milyen vezérfonál határozza meg az életed?  “Vissza a természethez. A hármas egység megtartása: A lélek uralja a tudatot, és ez formálja az anyagot. Ezt igyekszem közvetíteni barátaim, ismerőseim felé is.”